Tóth Levente

Kétszer lehetett bajnoki ezüst- és bronzérmes a Tatabányai Bányász labdarúgó csapatával. A klubhűség egyik megtestesítője 359 NB I-es bajnoki mérkőzésen szerepelt és 50 gólt szerzett. Az aktív labdarúgást 1990-ben fejezte be, melynek során csakis a Tatabányai Bányász SC csapatában futballozott az első osztályban! Több évig edzőként dolgozott a club felnőtt és utánpótlás csapatainál, jelenleg a TSC tehetségközpont szakértőjeként tevékenykedik. 2023 óta a Tatabányai Sport Club örökös tagja.

- Miért szerettél volna sportoló lenni, miért pont a labdarúgást választottad?
Ahonnan én jövök Prügyről, ott azért nem voltak olyan tehetősek a családok. Mi sem tartoztunk a jómódúak közé, de a sport egy nagy kitörési lehetőség volt számomra. Télen korcsolyáztunk vagy szánkóztunk, de szívesen vívtunk komoly pingpong csatákat is. Azért választottam a labdarúgást, mert jó közösségben voltunk, barátok között és persze sikerélményem is volt bőven. Annak idején teljesen mindegy volt mivel focizunk csak játszunk. Viszont mikor a tatabányai csapatban kerültem ketten voltunk Nagy Lászlók. Mivel én Prügyről érkeztem, a nevem elé a „P” betű került.

- Volt rád nagy hatással valaki a pályád során, akire felnéztél és adtál a szavára?
Először is Édesapám szavára adtam igazából a legjobban. Mindenki hozzátett a pályafutásomhoz, de leginkább az edzőim, akikre mindig felnéztem. Tudtam, ha ők mondanak valamit azt azért mondják, mert segíteni szeretnének. Olyan edzőim voltak mint – Tokajban Szűcs Misi bácsi, Rakamazon Vaszil Zoli bácsi, valamint Szász Simon aki terelgetett rakamazi éveim alatt. A prügyi labdarúgó éveim ugyan rövidek voltak, de meghatározóak. Itt Tatabányán az első edzőm Monostori Tivadar volt, de ne felejtsük el Emsberger Gyula bácsit sem aki idehozott Tatabányára. Nem szabad elfeledkezni a híres dr. Lakat Károlyról, sem. Meg kell említenem Dombai Bandi bácsit, aki külön foglalkozott velem. Közülük választani nagyon nehéz lenne, hiszen mindenki hozzá tudott tenni a pályámhoz. Akkoriban tiszteltük az edzőket – ez alapvető dolog volt.

- Mit tekintesz a sportpályafutásod legnagyobb sikerének?
Természetesen elsősorban azokra az érmekre tekintek vissza, amelyeket megszereztünk: két ezüstérmet, két bronzérmet, valamint egy kupában szerzett ezüstérmet. Ezek után az utánpótlás-válogatottság az, amelyre szintén szívesen emlékszem. Örömmel gondolok arra is, hogy két alkalommal jártam Dél-Amerikában, az Újpesttel és a Honvéddal. Tagja voltam az olimpiai válogatottnak, a katona válogatottnak, valamint a borász válogatottnak is. Úgy gondolom, ezek mind nagyon komoly teljesítmények.

- Hogyan emlékszel vissza a Real Madrid elleni győztes mérkőzésre?
Ezt örökösen jó érzés, mert nagyon nagy dolog volt, Nem igazán lehet ezt felülmúlni. Mai szemmel a mai fiatalok nem is értik mi miről beszélünk. Ez hihetetlen dolog volt 1981-ben. Nekünk is az volt, álmunkban nem gondoltuk volna, hogy hazai pályán közel 30 ezer néző előtt megverjük a Real-t. Az az igazság egy jó csapat voltunk és azt éreztük van keresnivalónk a pályán.

- Milyen ember lettél a sport által?
Sok mindenre megtanított a sport. Egyértelmű más lettem. Sport mindenkit jó irányba terelt, engem is. Megtanított a küzdésre arra, hogyan kell csapatban együttműködni. A sport mindenkit jó irányba visz, ha engedi magát nagyon sok mindent tanít. Minden gyereknek és főleg a szülőknek azt mondom: Itt nálunk a gyerek jó helyen van, mert ha edzésen van csak jó dolgot csinál.

- Milyen érzés a Tatabányai Sport Club örökös tagjának lenni?
Hatalmas megtiszteltetetés egyértelműen. Jó érzéssel tölt el, hogy tagja lehetek ennek a társaságnak. Nem gondoltam volna, hogy beválasztanak és azt sem, hogy létrejön a Tatabányai Sport Club örökös tagsági elismerés.